EttvelZoltán http://www.facebook.com/zoltan.ettvel**ÓváryGábor http://www.facebook.com/gabor.ovary

2010. október 21., csütörtök

Kiskosuti sarkán Landauer Villa. (1.r.)









Pesterzsébeti emberek többségében a városközponttal foglalkoznak, a Polgármesteri Hivatallal, a Templommal, a Pflum(m) Központtal, és alig veszik észre, hogy mennyi szép épület létezik még.
Sétáljunk most el a „nagykosuti” környékéről a „kiskosuti”-ba, menjünk el a sok kis kedves bolt előtt és ha elhagyjuk a Csarnok-ot is, hirtelen egy csodálatos épület jelenik meg, igaz, sokszor különböző hirdető táblákkal, esetenként választási plakátokkal is barikádozva.

Itt van ez a ház a szemünk előtt a Jókai Mór utca és a Kiskosuti sarkán a villamos megállónál. Biztos vagyok benne, hogy sok ember észre sem veszi ezt a már sajnos kissé lerobbant állapotban lévő csodás épületet, ez az egykori Landauer Villa.

Sehol semmilyen iromány ezt az épületet nem említi meg sehol, legalábbis én nem találtam róla semmiféle leírást-adatokat, pedig tudni kellene, hogy ez is azon épületek között van, melyek Erzsébetfalva legrégebbi épületeit jelentik.

Nézzük meg az egykori épületet a térképen. Itt van egy 1882-ből való Erzsébetfalva és Kossuthfalva térkép, ahol ez az épület a térképen már be van jelölve a hozzátartozó birtokkal együtt. Gondoljuk csak el, egész Erzsébetfalva-Pestszenterzsébet szinte még alig létezik és ez az épület már állt.
A régi térképeken látszik, hogy a Jókai Mór utcától kifelé a Nagykőrösi út felé még semmiféle kosuti nem létezik, és hogy a Landauer birtok egészen a Vezér utcától (Jókai Mór utcától) a Rudolf utcáig (Nyári Pál utcáig) húzódik.

Ha megnézzük az épület építészeti stílusát, olyan jegyeket hordoz magában, melyek az 1870-80-as években voltak egyes villaházak jellemzői. Díszes építészeti tervezés jól megtervezett kialakítással, pincével, gondosan megszerkesztett üvegezett-beépített verandákkal, és mindez úgy kivitelezve és megépítve, hogy még 130 év múlva is minden különösebb tatarozás nélkül álljon a létesítmény.

Most javaslom, nézzük meg egy kicsit az első Erzsébetfalva Községháza építésének átadási idejét: 1882 május 7-e.

(folytatása a második részben)

bejegy.: Zoltan-kiskiskosutis

5 megjegyzés:

  1. Ez igen, egy valódi ritkaság, ott járkál az emberfia, és nem is gondolná milyen érdekes az épület története. Értéket képvisel, éppen ezért kíváncsi lennék az eljövendő sorsára.
    Gratulálok a téma választáshoz.
    james

    VálaszTörlés
  2. Szervusz James, mivel ezzel a témával még soha senki nem foglalkozott, legfeljebb érintőlegesen, és valóban, az épületet is alig vesszük észre, ezért jött ez az ötletem ennek a cikknek a megírására...
    Hozzászólásod köszönöm!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép épület volt, mindig is szerettem. Az 50-60as években a tulaj felesége Anyámmal együtt dolgozott a Csepeli papírgyárban. Amikor a férj meghalt, eladták a házat. Sajnos a nevére már nem emlékszik.

    VálaszTörlés
  4. Üdv.!!Szilágyiné Simon Tünde vagyok.A nagymamám és a nagypapám a Rákóczi és Köteles utca sarkán lakott,oda születtem én is.Azóta is itt élek,és nagyon örülök,hogy rátaláltam az oldaladra.Kisgyerek korom óta foglalkoztatnak ezek a régi épületek,többekközt ez a sarki villa is,de sose tudtam meg róla semmit.Nagyon tetszik a mai napig,hányszor álmodoztam róla ha az enyém lenne,milyen szépen felújítanám,olyan lakatlannak tűnt mindíg,sose láttam egy árva lelket sem ott mozogni.Te tudsz a mostani lakókról valamit?Egyáltalán használják az épületet?Ma sikerült beszélnem az Ady Endre utcában lévő villák lakójának egyikével,sajnos Ő sem sokat tud mesélni,mert 30 éve vették meg az épületet.Ez a 77 szám,de tulajdonképpen a mellette lévő borostyánnal benőtt Andrássy gróf leszármazottjának villájáról olvasnék szívesen.Arról a szép szürke épületről,de akár mindháromról.Esetleg Te tudsz róluk valamit mesélni?Üdvözlettel,és gratula a blogodhoz!! Sz.S.T

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Tünde! Nagy elnézést kérek, sajnos ez a blogrendszer nekem nem ad értesítést a hozzászólásról. A villában csak az 50-60-as években volt ismerősöm, akkor néhányszor voltam az épületben. Jelenleg a házban nem ismerek senkit ...valahogy cserélődnek a lakók...és az egész olyan elhagyatott és titokzatos. A 48-as vendéglő mellett pedig ez szerintem a kerületünk legrégebbi épülete... Még egyszer elnézésedet kérem, hogy csak most válaszoltam.... és csak ennyit tudtam. Az Ady Endre utcai épületek az külön téma, de majd valahogy megpróbálok utána nézni. A gratulációdat a blogomhoz nagyon köszönöm.

      Törlés