EttvelZoltán http://www.facebook.com/zoltan.ettvel**ÓváryGábor http://www.facebook.com/gabor.ovary

2010. november 22., hétfő

Kossuthfalván Kossuth telek (3.r.)







Amint az előzőkben láttuk, a Kossuthfalva telep elnevezésben Biróy Bélán kívül része volt a telep első lakosainak is, bár az érdem kétségtelenül Biróy Béláé. Az ő parcelláztatásával indult meg erősebben a telep fejlődése a 300 négyszögöles házhelyekre. Közigazgatásilag Kossuthfalva akkkoriban még Erzsébetfalva telephez, illetve Soroksárhoz tartozott, de 1879-ben úgy a vagyoni kezelése, mint a közigazgatása elvált Erzsébetfalva teleptől és önálló lett. Bár nem fejlődött olyan rohamos arányban mint Erzsébetfalva telep, de 1879-ben már van 333 fő 16 éven felüli, 173 fő 16 éven aluli lakosa és 95 lakóháza van.

Na most, hogy ez a Kossuth telek hol volt, hogy valójában melyik telek, melyik sarok, ezt keressük tovább…ezt az 1300 négyszögöl területet. Kerestem én emléktáblát az érintett területen, de nem találtam megjelölést, hogy hol volt ez a területrész a valóságban.
Az azonban természetesen igaz és dicséretes, hogy a Kossuth Társaság és Pesterzsébet Önkormányzata a 2001-es évben emléktáblát helyezett el annak emlékére, hogy Biróy Béla 1870-ben telket adományozott Kossuth Lajosnak. A tábla valóban Kossuthfalva területén van elhelyezve, mégpedig a Szent Lajos Templomnál a domboldali főlépcsőtől jobbra, az 1902-es térképen a Damjanich utcánál a templomot jelölő körnél találjuk a táblát. Nagyon szép tábla, természetesen egy táblára nem lehet térképet készíteni, hogy a Kossuth telek pontosabban hol található.
A híres Kossuth telek nem is itt a Templom közvetlen környezetében van, hanem ettől a helytől a Knézich utca - Szent Imre herceg utca irányába. Nyilván a 4680 m2 jó nagy terület, nem is könnyű egy táblát hol, hogyan elhelyezni. Azért is nehéz, mert ez a nagy terület több telket foglal magába. Ugye tudjuk, eredetileg 300 négyszögöles telkekre volt felparcellázva Kossuth falva, ez az 1300 négyszöl terület kb. 4 teljes és még egyharmad telekterületet jelenthetett.

A leírásokból annyit tudunk, hogy a telek a Nagysándor József utca és a Knézich utca sarkán volt; ez több sarok is lehet. Az egykori ajándékozási szerződésben említett helyrajzi számokat semmilyen rajzon nem leltem fel....
Hol a csudába volt tehát ez a telek?

(Negyedik-befejező rész következik)

bejegy.: Zoltan-kiskiskosutis

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése