EttvelZoltán http://www.facebook.com/zoltan.ettvel**ÓváryGábor http://www.facebook.com/gabor.ovary

2012. december 19., szerda

Egy igaz legenda: Berci bá’

A Csili Helytörténeti Klub Pesterzsébet szervezésében 2012 december 18-án, kedden délután 5 órai kezdettel előadást hallottunk a Csili Vízvári László termében, ahol „Egy igaz legenda: Berci bá’„ címmel  az „Öreg Ifik” emlékeit Gyökér György idézte fel, valamint utána Trencsényi László emlékezett Stein Albertről. Az előadást Kökény Sándorné Kalmár Veronika a Klub vezetője nyitotta meg.

Jómagam is részt vettem az előadáson. Stein Albertet, a híres tanárt személyesen nem ismertem, de sokat hallottam felőle; mindenki mindig nagy szeretettel beszélt róla. A képen Stein Albert azaz Stein Berci látható, vagy ahogy sokan nevezték: Berci bá'.
Gyökér György előadását tartja, személyesen jól ismerte Berci bá'-t.
Stein Albert ifjúkori képe kisdiák korában
A régi Ady Endre úti iskola, ahol Berci bá' tanár úr nagyon szeretett tanítani, az iskolát még életében lebontották.
Berci bá' családja körében
Egy Ady Endre utcai iskolai úttörős osztálykép Berci bá osztályfőnökkel
Berci bá' családja körében 
Egy Ady Endre utcai iskolai tablókép, ahol Berci bá' is ott van a tanárok között
Berci bá' egy május elsejei felvonuláson az iskola úttörőivel. Az előadáson sokat hallottunk Berci bá' és az iskola tanulóinak legendás nyári táborozásairól és az úttörőéletről, melynek végül is a rendszerváltozás után nyoma sem maradt, a vidám iskolai nyári közös táborozások megszűntek...
A híres Berci bá' 1997-ben Pesterzsébet Gyermekeiért kitüntető címet is kapott. Sajnos Berci bá' a híres és kiváló pedagógus, akit a gyerekek is annyira szerettek, a nyugdíjas nyugodtabb éveket már nem élte meg, 60 éves korában viszonylag fiatalon elhunyt.

Az amatőr felvételeket az előadás vetítése közben készítettem. Az előadás nagyon jó volt, igen sokan voltak, köszönet a kiváló előadásért és rendezésért.

 (bejegy.: Zettvel-Zoltan-kiskiskosutis)

5 megjegyzés:

  1. Szia Zoli!
    Köszönet a beszámolóért, sajnos nem tudtam ott lenni. Két nagy fiúnk részesült abban a szerencsében, hogy Berci bá' is tanította őket.

    VálaszTörlés
  2. Szia james!
    Az biztos, hogy akik ott voltak, azok közül nagyon sokan ismerték Berci bá'-t.
    Ilyenkor a cikkíró (azaz jelen esetben én) különösen szeretné, ha valaki személyes élményekkel ill. hozzászólással ki tudná egészíteni a cikket...hát eddig nem egészítette ki még senki...
    A te hozzászólásod james most azért is értékesebb az, mert így megtudtuk, hogy két fiadat tanította a híres tanár úr...!

    VálaszTörlés
  3. engem is tanított, de mire is?
    gyakorlati órákon csak ültünk.
    azt a modellező szakkört szakkört tartó Béla bácsit szidta, akitől lehetett tanulni érdekes dolgokat.
    adott egy darab fát faragjunk belőle valamit, persze majd otthon azzal amivel akarunk.
    az kapott jó jegyet akinek az szülei kifaragták vagy mással elvégeztették.
    nekem az édesapám segített be fejezni. nagyon jól sikerült büszke voltam rá.
    kaptam rá egy ötöst de elvette kellet neki.
    ezen kívül egyszer menetet metszettünk egy kis darab gömbvasra.
    kb.4évig tartotta a gyakorlati órákat szó szerint semmit nem tanultam tőle, csak a kedvenceivel és az úttörő dolgokkal volt elfoglalva.
    mire is kapta a fizetését, hogy lehetett gyakorlati tanár ?
    akkora komcsi volt hogy csak na .
    hogy pozitív emberként emlékeznek rá
    tetszik vagy sem ez az igazság.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aztán miért is nem tudtad a nevedet hozzá írni????

      Törlés
  4. Üdvözletem mindenkinek!

    1970-1978 között jártam az "Ady-ba", így 8 évig volt szerencsém Berci bá'-t ismerni. Ő egy igazán jó pedagógus, nevelő és szervező ember volt. Való igaz, hogy az úttörőcsapat vezetése volt a szívügye, de ezáltal mi gyerekek, remek élményekben részesülhettünk, akár az iskolában, akár a nyári táborban Száron.
    Emlékszem a régi "iskola otthonra", ott volt az ő székhelye.
    Miután elvégeztem az általános iskolát, igen messze kerültem Pesterzsébettől. De, ha arra jártam, be-be néztem a régi suliba, sokszor Berci bá'-val is összefutottam. Mindig nagy szeretettel ropogtatta a csontjaimat!
    Nagy-nagy szeretettel emlékszem rá!
    HG

    VálaszTörlés