2011. március 31., csütörtök

Pesterzsébet és Budapest térképek 1902 és 1999 között








A „Pesterzsébet a Hazám” blogban felvetődött többünk részéről, köztük pl. Faluvégi olvasó társunk részéről is, hogy valahogy a saját birtokunkban lévő Pesterzsébet és esetleg Budapest térképeket próbáljuk közkinccsé tenni. Nyilván sokunk gyűjtögette évek az folyamán a különböző térképeket. Ezek a térképek itt-ott a sublótfiókban heverésznek, összehajtva, esetenként begyűrve, részben hiányosan, de ezek sokszor kellenek és szinte egyes részek is kincset jelentenek, főként a 2000 előtti régebbi térképek vonatkozásában.
Jómagam az ún. közkinccsé tételhez úgy próbálok hozzájárulni, hogy itt a blogban nyilvánosságra hozom a saját tulajdonomban lévő térképeket, melyeket ha valakinek bizonyos térképrészlet szükséges, az időmtől függően mielőbb esetenként bescannelem és a blogban megjelentetem, vagy E-mail-ban elküldöm az érdeklődő részére. A kirakott térképeknek vagy a címlapját vagy a jellemző fedőlapját scanneltem most be, na’most ha hiányos volt a térkép, akkor valamelyik részét raktam ki; az évszámot igyekeztem kinyomozni és odaírni.

A felsorolt térképek tulajdonomban eredetiben megvannak, melyek a következők:

1.) Budapest és környékének térképe, 1902 évi kiadás részletes de utcanevek nélkül, ez az ún. „színes Toldi térkép”, látható a hajtogatott térkép első és hátsó borítója
2.) Budapest és környékének térképéből Erzsébetfalva részlet látható, 1902 évi kiadás részletes de utcanevek nélkül, belül ilyen jellegű a Toldi térkép
3.) Nagy Budapest térkép kb. 1939-ből, de mindenképpen 1935-1945 tájáról (évfeliratot nem nyomtattak rá), itt a Soroksári út pl. Horthy Miklós út. De csak majdnem Nagy Budapest ez a térkép, ugyanis a peremvárosok csak csonkán, azaz pl. Pesterzsébetnek csak egy része látható a kiadott térképen.
4.) Nagy Budapest térkép 1958-ból (a térképet lezárták 1958 aug. 1-én), a hátoldalon Budapest utcajegyzék található, a térkép házszámok nélküli. A fedlap és hátlap az én példányomból hiányzik, de ott térképrészlet nem volt, csak a BKV járatok ismertetője.
5.1.) Budapest belső területi térkép az 1967 évből utcanevekkel és házszámokkal
5.2.) Budai hegység turista térképe 1976 évjárat
6.1.) Budapest belső területi térkép az 1986/87 évből utcanevekkel és házszámokkal
6.2.) Budapest BKV térképe az 1984 évből, csak a főbb utcák neveivel
7.) Nagy Budapest térkép 1998-ból kb. A térképből hiányzik a jobbszélső függőleges rész, tehát a függőlegesen hajtogatott 5 csíkból az ötödik csík hiányzik, emiatt Pesterzsébet keleti-jobb szélének része is hiányzik.
8.1.) Budapest belső területi térképe az 1984 évből
8.2.) Nagy Budapest teljes várostérkép az 1999 évből

Természetesen szívesen veszem és várok ötletet-javaslatot, hogy a gyűjteményt bővíthessem, akár tényleges nyomtatott formában, akár elektronikus változatban.

(bejegy: Zoltan-kiskiskosutis)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése