2012. szeptember 16., vasárnap

Örmények a világban, Magyarországon és Pesterzsébeten (előadásról)

A Csili Helytörténeti Klub Pesterzsébet szervezésében 2012 szeptember 11-én  kedden 17 órai kezdettel vetített képes előadást tartott Váczi Péter Csili Vízvári László Termében.
Az előadás címe: 
„Örmények a világban, Magyarországon és Pesterzsébeten”
Az előadást Kökény Sándorné Kalmár Veronika a Klub vezetője nyitotta meg.
Az előadáson részletesen ismertetve lett az örmények története az ókortól napjainkig, a cikkemben főként a régi örmény birodalomról írok és néhány térképet is felrakok.
A képeket részben a netről vettem le, valamint néhány képet készítettem az előadás közben, melyhez kérem az előadó Váczi Péter utólagos szíves hozzájárulását.
A cikkemben nem az előadást tárgyalom részleteiben, hanem néhány dologgal, így pl. térképekkel is kiegészítem.
A Noravank régi 11. századi kolostor
Az Ararát hegy és környéke régi épületrendszerrel
A történet azért érdekes, mert erről az országról szerintem igen keveset tudunk. Nagy ókori birodalom volt, állandó csatározások színhelye. A középkorban aztán a tatár-mongol hadjáratok sem kerülték el, aztán a török-oszmán birodalom terjeszkedése miatt is rengetegen vándoroltak el az örmények, a világban nagyon sok helyen telepedtek le, így például Amerikában és Európában is, valamint Magyarországon is.
Akkor nézzük az eléggé ismeretlen örmény történetet röviden…
Az Örmény Birodalom kb. 2500 évvel ezelőtt
 Örményország 1080-1199 között
Armenia Magna ókori ország volt Kis-Ázsiában, a mai Törökország északkeleti, illetve Örményország és Azerbajdzsán területén. A görögök és a rómaiak különbséget tettek Nagy-Örményország az Eufrátesztől keletre eső fennsík és Kis-Örményország a tőle nyugatra elhelyezkedő kis királyság között. Az i. e. 8. század első felében egyenrangú ellenfele volt Asszíriának, fejlett hadseregük, építészetük és még kézművesiparuk is volt, pl. az asszír hasonlóságok mellett az i. e. 7. század folyamán a kézművesipar termékei átvettek szkíta motívumokat is. 
A szkíták ugyanis évtizedeken keresztül voltak keleti szomszédaik és a művészeti elemek terjedése élénk kapcsolatokra utal. A hadsereg szerkezetileg az időlegesen harcoló szabad rétegekből állt, akik csak háború idején fogtak fegyvert. Minden erődben külön gabona-, fegyver- és takarmányraktáraik, kézműves műhelyeik és borpincék voltak.
Sok erődítmény, fellegvár, közigazgatási központ maradt fenn, változatos méretekben és kivitelezésben, főleg hegyvidéken találhatók, sziklás alapokon, magaslatokra épültek, kiváló stratégiai adottságokkal. 
Régi örmény erődítmény
A legtöbbször erős kő- és sártégla falak képezik a vázszerkezetet, amelyre több emeletet húztak. A kapuk változó kivitelűek, van amelyik egyszerűen áttöri a falat, másokat kaputornyokkal és erősített ajtókkal láttak el.
A templomok általában hasonló tervek alapján készültek. Erős falak, négyzet alakú belső tér, szűk bejárat és teraszos kiképzés jellemzi.
Örmény régiségek és népviseletek
A Nagy-Örményországnak nevezett terület i. e. 585-ig Urartu néven ismert. Az örmény állam Urartu bukása után jött létre a médek és a perzsák államának szövetségeseként. Az Urartu helyén létrejött állam bizonyosan vegyes lakosságú lehetett, mégis, valahol itt kezdődik az örmények legalább 2500 éves múltja, így a ma is létező népek közül a görögök mellett ők azok, akik talán a legrégebb óta jelen vannak Európa és a Közel Kelet történelmének formálásában.
Legendák szerint az örmények ősatyja Hayk, az íjász, aki felkelt a babilóni zsarnok Bel ellen, párbajban megölte őt és a katonáit, így felszabadította az országot, amelyet Harknak neveztek.
Az örményeket ott találjuk a perzsa birodalom fennállásának legfontosabb eseményeinél, majd hűséget fogadtak Nagy Sándornak is. Tigranes uralkodó idején nyugatról megjelent a Római Birodalom. Pompeiusz legyőző hadjárata az örmény függetlenségnek véget vetett, az ország ekkor a római - pártus vetélkedés színtere lett egészen Augustus uralkodásáig, amikor a két birodalom felosztotta egymás között Armenia területét. 

És most jön olyan dolog, amit szerintem nagyon kevesen tudnak:

Kr. u. 301-ben az akkor éppen regnáló uralkodó, III. Tiridates (Trdát) felvette a kereszténységet, és államvallássá is tette azt, ezzel Örményország lett a világon az első állam, amely hivatalosan is keresztény állam lett.
Nagy-Armenia volt tehát az első királyság, amely államvallássá tette a kereszténységet a 3. század végén Világosító Szent Gergely térítőmunkája hatására. 
387-ben Perzsia és Konstantinápoly felosztotta egymás között az országot, az ezt követő keresztényüldözések számos mártírt követeltek, de egyben felszították az örmény nemzeti érzést is.
Hérakleiosz uralma alatt kiszorították a perzsákat a térségből, majd pár évtized múlva 653 táján Nagy Örményország arab-muszlim uralom alá került. Ezen a ponton véget ért Arménia története és csak pár évszázad múlva kezdődött újra, de a korábbi összefüggő Arméniát már sosem sikerült feltámasztani.
                      Örményország és környéke 1919-ben
A Szovjetunió egy része az Örmény SzSZK-val (Armenian) 1989-ben
Örményország 2012 május 04-én
Az örményeket Magyarországon csak 1991-ben ismerték el hivatalosan nemzetiségként. Nagy részük a fővárosban, kisebb részük pedig az ország egyéb térségeiben szórványosan él. Erdélyben Szamosújváron is sok örmény telepedett le, a várost a 18. század elején az Erdélybe telepedett örmények alapították, erről is látunk képet, pl. az örmény templomot.
Erdély,  Szamosújvár,  Örmény Katolikus Templom
Az egyik dokumentumon a teljesség igénye nélkül látjuk, hogy kik azok az örmény származású családok, akik Magyarországon ismertebbek…még utcaneveink is vannak Pesterzsébeten-Kossuthfalván a 48-as tábornokokról…

Akkor most még 1848-49-ről...
Az 1848/49-es szabadságharc idején az osztrák hadseregben szolgáló örmény származású tisztek kivétel nélkül a magyarok oldalára álltak. Hetvennél többen harcoltak tisztként az osztrákok ellen, köztük Kiss Ernő és Lázár Vilmos aradi vértanúk. Mintegy kétszáz fő pedig alacsonyabb rangban szolgált, pl. a szamosújvári Pattantyús Ábrahám Géza (Adeodát), aki Bem apónak volt az orvosa.
Kiss Ernő altábornagy, hadügyminiszter-helyettes a legmagasabb rangú volt a 48-as örmények között. Október 6-án harmadiknak végeztek ki. Az első lövés a vállába hatolt, ekkor saját maga vezényelt újra tüzet a kivégzőosztagnak, ez után a halálos ítéletet közvetlen közelről hajtották rajta végre.

Pesterzsébeten is van Örmény Nemzetiségi Önkormányzat, ennek képviselője Váczi  Péter, aki tartotta az előadást, ő látszik középen, a Csili gyermekrajz kiállításán.

Az előadás nagyon jó volt, igen sokan voltak, köszönet a kiváló előadásért.

(bejegy.: Zettvel-Zoltan-kiskiskosutis)

8 megjegyzés:

  1. Facebook. Barabási Rezső bejegyzést írt Zoltan Ettvel részére

    Szia Zoli !
    Találtam magamnál egy örményekkel kapcsolatos leírást, ha nem okoz problémát beilleszteném ide.

    Vendégségben az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesületnél
    Kedves barátom dr. Szabó Árpád invitálására vendégként, szem- és fültanúja lehettem egy úti beszámolónak, amely a jelenlévők távoli szülőföldjéről, Örményországról szólt.
    A két filmes bemutató izgalmasan mutatta be a modern zarándoklat bensőséges hangulatát. Az előadás során a máig maradandó és mindenki által befogadható kulturális örökség a jelenlévők számára való felelevenítése, számomra pedig az eddig csak általános olvasottság révén érintett világ élményszerű felmutatása.
    Az emberi kultúra gyökereinek megismerése egy ősi nép értékeinek bemutatásán keresztül. Külön emelte az est hangulatát a bemutatkozás személyessége, az egyszerű, emberi hangon történő megszólalás. Ebben személyes érdemét éreztem a rendezvény lelkeként meghatározható igényes zenészénekes Kátayné Szilvay Ingrid művésznőnek, aki színpompás előadásával érvényesítette a bemutatót. Számomra leginkább az éneke volt élményszerű, az a kortalan megszólalás amit a vox humana hatásaként jellemeznek és a Gospel őszinteségével sodorta magával hallgatóit.
    A tartalmas műsoros est jóvoltából, volt szerencsém átélni, egy kedvesen rokonszenves társaság - múltba néző bölcs derűjét. Köszönöm Önöknek.

    Tisztelettel: Barabási Rezső

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zoltan Ettvel:
      Szervusz Rezső, engedelmeddel és mint tőled kapott forrásmunkaként, beteszem ezt a „Pesterzsébeti Érdekes” blogomba fontos kiegészítésként!
      Köszönettel,
      Zoltán

      Törlés
  2. Szia Zoli!
    Gratulálok ehhez a kis íráshoz, már csak azért is, mert fel kellet frissítenem ez irányú ismereteimet az aktualitása miatt. Meg különben se árt tornáztatni az agyunkat. Talán tovább tart. :)
    Üdv:
    james

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz james!
      Köszönöm, hogy végigolvastad, most ez elég hosszúra sikerült. Az a helyzet, hogy egy 2500 éves történetet leírni nem lehet rövid, de nyilván nem is ez volt a szándék. A lényeg, hogy a te ismereteid is bővültek és hidd el, az én ismereteim is, nagyon sok mindenről én sem tudtam!
      James, nagyon köszöm a hozzászólásodat!

      Törlés
  3. Szia Zoli!
    Hiába sikeredett hosszúra ami természetes is,de nekem nagyon tettszett. Csatlakozva "james"-hez sokat tanultam belőle. Gratulálok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia tojpli!
      Örülök, hogy ez a kissé hosszabb cikkem neked is tetszett és hogy neked is nyújtott új ismereteket. A magam részéről elárulom, hogy azt tudtam, hogy az örmények egy nagyon régi keresztény állam. De azt viszont, hogy a világon ők voltak az első állam akik felvették a kereszténységet, ez a tény valójában "aktív tudás"-omban eddig nem jelent meg.

      Törlés
  4. Szervusz Zoltán!
    Érdeklődéssel olvastam végig, a jelenlegi felkavaró eseménytől inspirálva, az Örmények eredetéről szóló cikkedet. Tanulmányaimat frissítette fel írásod, az évszázadokkal ezelőtt épített várak, erődök nagyságairól, kapuiról és gondosan megszervezett belső életéről.
    Néhány újdonságot adott, a kereszténység bölcsőjéről, templomáról, és lenyűgözően idézi fel az ősi Örmény kultúrát, a térképekből és művészeti alkotások képeiből komponált összeállítás.
    Gratulálok. T. Eszter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz kedves Eszter!
      Az a helyzet, hogy sokszor az ember nagyon sok különlegességet észlel, vagy friss információkat szerez különböző előadások és cikkek elolvasása által.
      Ebben az örmény dologban jómagam határozottan így voltam több esetben is., pl. hogy az örmények voltak az első keresztény állam...ilyenkor az ember szinte érzi, hogy okosodik...Aztán azon is ledöbbentem, hogy 2500 évvel ezelőtt ennyire hatalmas volt az örmény állam...
      Kedves Eszter, örülök, hogy a teljes hosszú cikket érdeklődéssel végigolvastad, tetszett és újdonságokat is adott; egyben hozzászólásodat is köszönöm.
      Üdvözlettel,
      Zoltán

      Törlés