2011. május 30., hétfő

Rezeda és Cserkészet (1.r.)








A Pesterzsébet a Hazám topicba felkerült egy régi kép „tekon” olvasótársunk által, amit aztán "james" feljavított és nyilván többen problémáztunk azon, hát ahogy már mint okosok szoktuk, hogy konkrétan Pesterzsébet melyik részén, melyik utca sarkán, időben mikor…és így tovább, tehát hol készülhetett a képeslap-fotó-felvétel, kik vannak rajta…szóval többen vagyunk ilyen kis okoska erzsébetiek, és ezen aztán jókat eltémázunk…
A teljesség igénye nélkül néhány nevet felsorolok, akik például ott a topicban ezen a képen is problémáztunk, így „tekon”, „james”, „Faluvégi” topictársak,  meg jómagam is a „kiskiskosutis”
Végül többségében azért meg szoktuk fejteni ezeket a rejtvényeket, amihez aztán egyéb okosságok is szoktak kapcsolódni, tehát mi is volt az most?

Na'most azt mindenképpen szeretném mondani, hogy szoktunk néha tévedni a jellegzetes pesterzsébeti utcasarkokkal kapcsolatban, sok egyforma vagy legalábbis hasonló utcasarok van-volt, és sokszor 60...100 év távlatában, pláne a sok átalakítás után nem lehet mindig egyértelműen rájönni, hogy ténylegesen melyik utcasarokról van szó...

A jelen képen egy sarki pesterzsébeti 20444 számú "Fűszer KÖZÉRT Csemege" bolt látszik, a Közért előtt négy Közért dolgozó áll…a fekete-fehér kép ránézésre olyan 50-60 évvel ezelőtt készülhetett…
És akkor ilyenkor elkezdődnek a találgatások, valamint a magas szintű történeti okfejtések (sicc!) és összefoglalva a következők lettek megállapítva:

1. A fotó a Szent Imre herceg u. 57. és a Rezeda utca 1. (sarkon) hajdan volt Közértről készült.
2. A Közért-ek 1948-ban alakultak, és 1969-ig mindenképpen voltak Közért-ek, ez is egy támpont az időpontra.
3. A fotó készítési ideje 1955-1965 közötti évekre tehető, de nem tévedünk sokat, ha 1959-re állapítjuk meg  a kép készítési időpontját az általános ismeretek szerint, továbbá a feliratok, ruhaviseletek stb. alapján.
4. A kitett 1910/1911-es régi térképrészleten látszik, hogy régi épület, akkor már a Család utca és Rezeda utca sarkán létezett.
5. Mellékelve lett még két régi térkép a környékről, a halványszínes 1909 Kogutowitz Mano térkép, a másik erős-színes kontrasztos térkép 1928-ból.
6. Mellékelve lett egy régi kép is, ahol látszik, hogy a sarki üzlet-bolt feltehetően akár már az 1910-es években is meg lehetett, a régi képből kinagyítottam az üzlet képét, elég jól kivehető. A normál képen látszik, hogy az akkori ún. Zöldlaposon (ma Emlékezés tere) éppen a húsvéti (sicc!) báránykák legelésznek…
7. Többen is olvasták-hallották, hogy háború előtt az üzlet Vendéglő ill. Kocsma volt.
8.  A Közért már régóta nincs, kb. akkor a piac belső átépítésekor szűnt meg mikor a Pesterzsébeti piacot kezdték átalakítani.
9.    Az üzlet megszűnéséhez az is hozzájárult, hogy a Nagysándor és Kosuti között három Közért volt azon a szakaszon. (1. Szent Imre herceg  és  Liliom  utca sarok, 2. Szent Imre h.  és  Rezeda  u. sarok, 3. Szent Imre h. és  Zápolya (ma Kövező) sarok)
10. A Közértes csoportképet tehát a Szent Imre herceg u. és a Rezeda utca sarkán készítették, készítésének időpontja kb. 1959-60 lehet. 
11. Az egykori Vendéglő-Kocsma, vagv Fűszer-KÖZÉRT-Csemege bolt napjainkban már Munkavédelmi Szaküzlet.

Eljutottunk tehát eddig, de kik voltak a "REZEDA" Közért dolgozói és…mi a köze ennek az egésznek a címben említett „CSERKÉSZET”-hez?

(folytatás a 2. részben)

(A "Pesterzsébet a Hazám" topicból Faluvégi olvasótárs hozzászólása a cikkhez: "Nagyon jó.Csak annyi komment, hogy 1969 után is volt Közért. 1969-ben Budapestet 10 kerületi Közértre bontották, 100-200 üzlettel.")

(bejegy: Zettvel-Zoltan-kiskiskosutis)

5 megjegyzés:

  1. Szia Zoli!
    Nagyon jó, így kell ezt csinálni ha keveset tudunk.
    A fiúk biztos hozzátesznek ezt, meg azt.
    Talán még okosodunk.

    VálaszTörlés
  2. Szia James!
    Tényleg vannak dolgok, melyekről keveset tudunk, de több fej tudásával jobban összeáll a kép, és köszönöm!

    VálaszTörlés
  3. Szia Faluvégi!
    Köszönöm hozzászólásodat a "Pesterzsébet a hazám" blogban,
    http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9025417
    és amit James írt, hogy "A fiúk biztos hozzátesznek ezt, meg azt.", máris itt van kiegészítéseddel a bizonyíték!

    VálaszTörlés
  4. Helló Fiatalok! Erzsébet "szívemcsücske" 1931-ben születtem Erzsébeten éltünk, Nagyszüleimnek a Szabadság u. 5.-ben szép házuk volt, ott éltem én is kisebb megszakításokkal, 1950-es évek közepéig, Nagyszüleim 1952-54-ben eltávoztak, a Pacsirtatelepi temetőben nyugszanak - közel a bejárathoz. /Dzurjányik Pál, Édesanyám Dzurjányik Ilona Győri Endréné szintén. Azon a bizonyos szőnyegbombázáskor a Szabadság u. 3 sz telibetalálta a 4 lakásos házat, a mi házunk /az 5. szám/ a légnyomástól 1.5 szoba rombadőlt, Édesanyám Nagypapám a fél szoba azon felében ültek, aminek a plafonja nem szakadt le, semmi bajuk nem történt, Nagymamám a ki hátsó kiskonyhában mosott, körötte hullottak a cserepek, Isten Őt is megóvta, semmi baja nem történt, mi a hugommal rokonlátogatóban vidéken voltunk. A volt Erzsébet u. majd Ady E. utcai elemibe jártunk, majd ha jól emlékszem a Vas Gereben utcai iskolába, majd 18 évesen a Flamm Faárú Gyárban dolgoztam, /Vörösmarty út! közben elvégeztem a Templom közelében lévő gyors-gépíró iskolát. Sok eseményről írhatnék, - ez a lényeg! Szerettem volna a bombázás előtti házunkat látni, ami később egy szoba híjján felépült, ma már rá sem lehet ismerni, a lelkem sírt mikor5-6 évvel ezelőtt megnéztem fiatalságom szinhelyét! /A ház kb 1910-es években épült. Ahogy mesélték a Szabadság utcában akkor élők, a szőnyegbombázás után /Husvét táján volt/ az utcában lévő villanyoszlopok-vezetékeken karok - lábak stb. lógtak - a légnyomás szanaszét szórta az emberek szétroncsolt testrészeit./ A Szabadság utca a NagSándor J. utcából nyílik. Sajnos nem sikerült a keresés a régi házról 1940.es évek táján.

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm szépen! Még annyi megjegyzés: Nagyapám kb 50 éven át a Csepeli Gyárban dolgozott.

    VálaszTörlés