2010. október 2., szombat

Adelmann házaspár-hoz





Adelmann házaspár-hoz

James a blogjában http://fal-art.blogspot.com/ szeptember 30-án és október 1-én felrakott két cikket, melynek témája Erzsébetfalván az Adelmann házaspár meggyilkolása volt 1897 szeptember 21 és 22 közötti éjjel, a feltett cikkek az újságokban 1897-ben jelentek meg.
Elolvastam James figyelemfelkeltő cikkjeit, és mivel több régi furcsaság is érdeklődésemet felkeltette, próbáltam a neten az érdekességeknek utána keresni.

Az eset a hír szerint az Erzsébet utcában történt, de azt, hogy pontosan hol, azt nem tudtam kideríteni, de feltehetően tehát a bűneset helyszíne az akkori Erzsébet utcában azaz a mai Ady Endre utcában volt a mai Kossuth Lajos utca és a Határ út között. Az 1897-es helyszín hozzávetőleges elképzeléséhez mellékeltem egy akkori 1902-es térképet.
Az áldozatok Adelmann József Ignác fűszerkereskedő és felesége Adelmann Józsefné voltak, a leírások szerint vagyonosak lehettek; az újságok a boltjukat hol vegyesboltnak, hol szatócs, hol fűszerboltnak hívták.

Az ilyen szatócs jellegű kiskereskedelmi boltokban akkoriban az alábbiakat lehetett kapni: élelmiszer, vegyi élelmiszer, háztartási termékek, tejtermékek, cérna, tű és rövidáru, rövid szeszesital, de a kínálatban megtalálható a medvetalp, törökméz, ütőfás és ejzolt mézeskalácsok, (kemencében sütött cukorsziruppal készített ún. ejzolt tészta) valamint megtalálhatók még a gyermekek kedvelt játékai úgymint a vízi csicsergők, természetes anyagokból készült sípok, különböző hangkeltő eszközök, lúdtollas írókészlet stb.
Ilyenkor az ember elképzel magának tulajdonképpen egy mai bevásárlóközpontot, ahol ma is mindenfélét lehet kapni, azonban akkor valamivel kisebb üzletléptékben, pultos kiszolgálással létezett. A mai századunkban ebből nőtte ki magát gondolom a mai Tesco, Auchan stb.

A mellékelt további újságcikkek amiket találtam, már 1898-ban jelentek meg, 1898 május 15-én és 27-én, szintén az Országos Hírlap-ban Mikszáth Kálmán főszerkesztősége alatt. A megállapított tettesek végül is tehát Dobos Ferenc erzsébetfalvi lakos, valamint Varga Györgyné és Vella Menyhért kossuthfalvai lakósok voltak, akik ketten vadházasságban éltek. Mit is hívtak akkoriban vadházasságnak, tehát íme, a vadházasság állami hatóság előtti házasságkötés vagy egyházi esküvő nélkül létrejött együttélés férfi és nő között. Ez a parasztságnál, munkásságnál elismert együttélési forma volt, tehát házas felekként gazdaságilag együttműködtek, együtt lakva kapcsolatot tartottak fenn, esetleg utódokat is hoztak a világra.

Szerettem volna megtalálni azt is, hogy milyen büntetést kaptak akkoriban ezért a tettért az elkövetők, azt már nem sikerült kideríteni,de gondolom azért nem csak egy felfüggesztett ejnye-ejnye feddést kaptak, mint amit szinte mostanában adnak az ilyesmiért.

bejegy.: Zoltan-kiskiskosutis

3 megjegyzés:

  1. A tegnapi nap látogatóinak számát értékelve azt kell mondanom, hogy igen jó eredménynek számít az olvasók ilyen fokú érdeklődése. (95 fő tegnap)
    Talán egy kicsivel többet kellene írogatni, az nem árt, ha van egy stabil olvasó közönsége a blognak. Ha ilyen jó kis írások kerülnek a "blog" oldalaira, a "Zettvel" a "kiskiskosutis" szerkesztésében, akkor bizonyára még szaporodni is fog az érdeklődök száma.
    Elismerést érdemel a bejegyzés írója.

    VálaszTörlés
  2. Szervusz James!

    Köszönöm a hozzászólásodat,valóban több cikket kell írni,és akkor várhatóan stabilabb lesz az olvasótábor, rajta leszek, hogy minél gyakrabban legyenek fent újabb cikkek.

    Zoltan-kiskiskosutis

    VálaszTörlés
  3. kINEK VAN FÉNYKÉPEI A SOROKSÁRI UTROL A SÁGVÁRI ENDRE UT CA ÉS KÖRNYÉKÉRÖL. 56 ÉVE IDEGENBE LAKOM DE ERZSÉBETI MARADTAM.KÉRWK VÁLASZT A"mail@jenoe-l-balogh.com" kösz elöre balogh

    VálaszTörlés