2014. augusztus 26., kedd

BVE Épületlátogatás. Kossuthfalva, Szent Lajos templom.(2.r.)

2014. augusztus 31-én lesz a Szent Lajos Plébániatemplom felszentelésének 74. éves jubileumi ünnepsége, melynek különlegessége, hogy 1930-ban, a templom felszentelésének napja is éppen vasárnapra esett.

Az ünnepi program:
  9  óra 30 perc  Nagymise,
10  óra 30 perc  Körmenet,
10  óra 45 perc Szláby Tibor plébános úr ünnepi megemlékezése,
11 óra „A magyar keresztény egyház évezredes történelme” című   előadás, előadó Óváry Gábor
, a Budapesti Városvédő Egyesület Pesterzsébeti csoport vezetője.


A Budapesti Városvédő Egyesület Pesterzsébeti csoportja ezen a napon  
épületlátogató sétát 
is szervez a plébániatemplomban.
Lásd a Meghívót! 
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


(Bejegyezte: Ettvel Zoltán)

2014. augusztus 17., vasárnap

BVE Épületlátogatás. Kossuthfalva, Szent Lajos templom.(1.r.)

A Budapesti Városvédő Egyesület Pesterzsébeti csoportunk 2014 augusztus 31-én vasárnap délelőtt épületlátogató sétát szervez Pesterzsébet Kossuthfalván a Szent Lajos Templomban a Damjanich utcában. Az erre az alkalomra történő meghívót külön pár nap múlva rakom ki a blogomba.
Most a Szent Lajos Templomunkkal kapcsolatosan egy rövid történelmi áttekintést mutatok be, mely képek olyan dokumentumok, melyeket korábbi előadásaimban 2010...2013 között mutattam be. 
Jelen fotók tehát a különböző  pesterzsébeti helytörténeti-városvédelmi előadásaimban érintették a Szent Lajos Templomot, ahol az épületlátogató sétánk lesz, ez a cikk az épületlátogató sétához egy kis előzetes..
Kossuthfalva ősi területén,a Damjanich utcában építették fel az őskossuthfalvaiak 1885-86-88 között az egykori kápolnát, mely a mai templomunk elődje...
  A különböző leírások 1...3 év eltéréssel több dátumot is említenek a kápolna végleges elkészültére
Feltételezhetően az egyetlen eredeti kép a régi kápolnáról kb. 1890-ből, melyet a Pesterzsébeti Múzeumban fényképeztem, 
a régi fotó  üvegvitrin alatt látható.  
Nagyapám néhai Balogh Zoltán az 1800-as évek végefelé született Kossuthfalván közel ehhez a Kápolnához, ide járt kisiskolásként ministrálni is; visszaemlékezései szerint a régi kápolna helyileg kb. a mai Szent Lajos Templom urnatemetője és a mai szentély felett helyezkedett el.
Ezen az 1888-as térképen jól látszik egyben a régi Erzsébetfalva és az ősi Kossuthfalva terület kialakulása
1899, 1918-ban már erősen szóba került a szűknek bizonyult kis kápolna helyett egy komolyabb templom építése
1930-ban elkészül a híres Szent Lajos templom neves műépítészünk, Óvára Arthur volt ennek is a tervezője.  
(Megj.1.: Szent Lajos király születési éve változó a történelmi irodalomban azaz 1214, 1215, 1219 is szerepel, de napjainkban tudtam meg, hogy feltehetően a helyes évszám 1214.                 Megj. 2.: 2012 után megtudtam a név így helyes: Óváry Arthur)
1927-ben volt a kereszt és harangszentelés 
Több kép napjainkban a templomról, ezen a képen a templom alatti  urnatemető is látszik
Kiegészítés a főbejáraton 2002-ben
A templom előtt emléktábla is látható a Kossuth-telek adományozással kapcsolatban 

(bejegyezte: Ettvel Zoltán)