2014. december 26., péntek

Budapesti Városvédő Egyesület Pesterzsébeti csoport 2015. évi program

Budapesti Városvédő Egyesület Pesterzsébeti csoport 
2015. évi program


(bejegyezte: Ettvel Zoltán)

Csili Művelődési Központ helytörténeti klubjának 2015. évi találkozói


A Csili Művelődési Központ helytörténeti klubjának 2015. évi találkozói

 (bejegyezte: Ettvel Zoltán)

Budapesti Városvédő Egyesület Pesterzsébeti csoport Közgyűlés 2014.03.03.


2014. december 2-án a Budapesti Városvédő Egyesület pesterzsébeti csoportja 74 százalékos részvétel mellett megtartotta az évet lezáró közgyűlését.
BESZÁMOLÓ a Budapesti Városvédő Egyesület Pesterzsébeti csoport 2014. évi tevékenységéről

Ebben az évben két fontos jubileumi évfordulót kellett figyelembe venni, Pesterzsébet várossá nyilvánításának 90, valamint Ybl Miklós születésének 200. évfordulóját.
Első előadásunk 2014. március 25-én lett megtartva Magyarország legszebb kastélyai témakörben. Az előadás során 24 épület került bemutatásra, amelynek többsége Ybl Miklós tervei alapján épült meg. A kastélyok tervezői, tulajdonosai és vendégei történelmi személyek voltak, így a résztvevők betekintést nyerhettek a magyar történelem egyes szakaszaiba és a személyeken keresztül településünk történelmébe (Szent Erzsébet, Szent Lajos, Sissi). A kastélyokat Magyarország legszebb parkjai és tájai vették körül, melyek földrajzi tájékozódást is jelenthettek a jelenlévők számára.

Második előadásunk 2014. május 27-én volt, Trummer Tamás, Pesterzsébet főépítésze, Pesterzsébet építészetének múltjáról és utak, parkok és egyéb területek fejlesztésének lehetőségeiről tartott fórumot.
Augusztus 31-én csatlakoztunk a kossuthfalvi búcsú körmenethez, majd a templomban vetített képes előadás során bemutattuk a magyar kereszténység ezer éves történelmét, amelyben a résztvevők megtekinthették Munkácsy Mihály, Benczúr Gyula, Diego Velázquez, El Greco és Peter Paul Rubens egyházi tartalmú festményeit is.


A következő két összejövetelünk előadója Ettvel Zoltán volt, szeptember 30-án a Vízvári László teremben „A Suda család településünk érdekében” címmel tartott előadást, majd október 15-én a Bíró Mihály utcai Szabó Ervin Könyvtárban – a könyvtárral közösen – tartunk rendkívüli összejövetelt, itt Ettvel Zoltán Pesterzsébet történetét mutatta be.

A városvédők tevékenységéhez kapcsolható az a film, amely Pesterzsébet várossá nyilvánításának 90., Ybl Miklós születésének 200., valamint Óváry Arthur pesterzsébeti építész születésének 130. évfordulójára készült. A Budapesti Városvédő Egyesület ajánlat alapján 230 000 Ft + ÁFA összegben önkormányzati támogatásra pályázott. A pályázat tárgya egy film volt, amely Óváry Arthur munkásságán keresztül mutatja be Pesterzsébet múltját és jelenét. Öt hónap után 2014. május 7-én az önkormányzat és a Budapesti Városvédő Egyesület között támogatási szerződés jött létre, de ekkor már a film forgatásának szakmai lehetőségei a növényzet takarása miatt nem voltak optimálisak.
A 45 perces film két hét alatt elkészült és a DVD-n és Blu-ray adathordozón megjelent mű május 27-én bemutatásra került. A film jelentősége abban áll, hogy Pesterzsébetről korábban film még nem készült és az érdeklődő családok számára településünk múltja egyszerűen és látványosan felidézhető.
A film kellő nyilvánosságot nem kapott. A film kereskedelmi forgalomban nem kapható, a forgalmazást és az esetleges további gyártást a Budapesti Városvédő Egyesület (1126 Budapest, Szoboszlai u. 2-4. Telefon / fax: 06-1-321-1696) végzi. A filmből 92 db adathordozó került legyártásra, az Egyesület ezeket értékesítette, jelenleg raktáron lévő filmmel csak a Pesterzsébet Önkormányzata rendelkezik.

A Főváros Önkormányzata ebben az évben is kijelölt újabb 4 db védett épületet, így a pesterzsébeti védett épületek száma 10, ebből három épület, a Kossuth Lajos u. 18, az evangélikus templom és a templomhoz tartozó parókia Óváry Arthur tervei alapján készült. Az újabb 4 épületnek is elkészítettük a kataszteri nyilvántartását adatlapok, leírások, tervek, fotók formájában.
Pesterzsébet lakói az újságcikkeink, szórólapjaink és az internet alapján tájékozódhatnak tevékenységeinkről. Összejöveteleinket a tagság egy része és a szimpatizánsok jelenlétükkel támogatták. Emléktábláinkkal, kutatásainkkal, az Épületlátogató sétáinkkal és a Pesterzsébetről szóló film terjesztésével maradandó emlékeket állítottunk gyermekeink, unokáink számára. 
A beszámolót összeállította: Óváry Gábor csoportvezető

(A cikket bejegyezte: Ettvel Zoltán BVE Pesterzsébeti csoport budapesti küldötte)