Általánosba mind a nyolc évet a „régimártirok” suliba jártam. 1956 őszén a hatodik osztályt kezdtem, szintén a vegyes-ben. Az osztályunkba általában 23-25 lány és 6-8 fiú járt. Általában úgy volt, hogy mint jó gyerekek a suli után azonnal még nem mentünk haza, a környékbeli üres grundokon, pl. főként az Angyal utcában is (most Hosszú utca) sokat játszottunk, focizgattunk, esetenként birkóztunk is suli után. Az 1950-es években váltott műszakokban jártunk iskolába, így pl. 1956 október 23-án mi, a felső tagozatos hatodikosok délutánosok voltunk.
A délutános tanítás ezen a napon is rendesen elkezdődött déli egy órakor. Aztán úgy látszott, valami nem stimmel, a tanáriban valami megbeszélés lehetett, a harmadik óra csak kb. jó fél órás késéssel kezdődött el, de nem is tartott sokáig. Bejött egy másik tanár és mondta, hogy igazgatói utasításra mindenki menjen haza, a többi óra elmarad és másnap szerdán ugyanígy lesznek az órák, tehát délutánra kell jönni.
Mi persze örültünk neki és ugye, ki a fene akar még ilyen korán haza menni, nekiálltunk szokás szerint a társainkkal; fiúkkal-lányokkal játszani a környéken és hogy később megyünk haza. De 1-2 óra múlva nemsokára azon vettük észre magunkat, hogy a háziasszony szülők, idősebbek már keresnek bennünket is, meg az iskolából másik srácokat, lányokat is, hogy azonnal hazamenni.
Aztán lassan kezdett sötétedni is, az utcákban valamiért eltűntek az utcai villanyvilágítások is, semmit nem lehetett tudni mi van, de valahogy különösnek tűntek a dolgok…
Aztán otthon jöttek haza szüleim, Édesanyám Pestről, Apukám Csepelről a Golyóscsapágygyárból, Balogh nagyapám szintén Csepelről a Varrógépgyárból jöttek haza és meséltek amit láttak és tudtak, és jöttek a különböző hírek, és aztán jött a Kossuth Rádió-ban az emlékezetes esti Gerő Ernő rádióbeszéd...
Természetesen másnap nem kellett iskolába menni, meg még egy jó darabig…
Gyerekfejjel ezen a napon délután én még csak ennyit tapasztaltam…
Nemsokára, néhány véres nap után, november 4-én a szovjet tankok is megjelentek, dübörögtek be a Nagykőrösi úton, a Soroksári úton, a Kossuth Lajos utcába is bejöttek, keresztül jöttek a Templom tér sárga keramitján és aztán sajnos még sok minden történt...
Saját fotókat nem tudok kitenni 1956 októberéről…Kerestem viszont a neten erzsébeti érdekességet, amely 1956 októberéhez kapcsolódik. Sikerült is találni a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár állományában lévő két kis dokumentumot, mellyel remélem nem követek el jogi problémát, hogy 1956-os megemlékezésül ide a Pesterzsébeti Érdekes blogba főként pesterzsébetiek részére megtekintésre kirakom.
Az egyik egy korabeli röplap, melyet 1956 október 29-én adott ki a XX. kerületi Forradalmi Ifjúsági Szövetség és forradalmi követeléseiket tartalmazza.
A másik kép Pesterzsébeten egy teherautó roncsot ábrázol, azt hogy hol készítették, nem tudom, talán a Határ úton vagy a Nagykőrösi úton, vagy… ehhez kérem az olvasók segítségét, hol készülhetett a fotó 1956 októberében.
Itt van még egy kép, mely fotó a régi pesterzsébeti Szabó Ervin Könyvtár előtt készült, mely akkor a Kossuth Lajos utca 24. szám alatt volt, a képen könyvégetést látunk 1956 október 26-án, a fotó a Pesterzsébet története c. könyvben jelent meg.
Póthozzáírás 2011 október 22-én:
Ezt a Pesterzsébet, Kossuth Lajos utca 24 (26) (?) szám alatti Szabó Ervin fiók-könyvtárat a részben jól sikerült városrekonstrukciónál ugyebár lebontották...a kis iskolai mártíroksuli minikönyvtáron túlmenően én ebbe a könyvtárba valamikor az 1960-as években kb. 20 éves koromban léptem be, nappali tagozatos tanulóknak-középiskolásoknak akkor 1 Ft volt az egy éves tagsági díj...
Még arra is emlékszem, hogy azért is kezdtem oda járni, mert Balogh nagyapám nagyon szerette azt a könyvtárat, nagyon sokra tartotta a könyvtár könyvállományát, még mondta is 56 után, hogy rengeteg régi könyvtári erzsébeti anyag is eltűnt-elveszett a könyvtárégetés-kirablás után...no'meg csinos erzsébeti lánykák is jártak oda...persze csak könyv és tanulás, meg új ismeretek szerzése végett...
Különben a könyvtár tagsági díj befizetésére is nyugdíjas korában is mindig ő adta az éves tagsági díj árát...
Még arra is emlékszem, hogy azért is kezdtem oda járni, mert Balogh nagyapám nagyon szerette azt a könyvtárat, nagyon sokra tartotta a könyvtár könyvállományát, még mondta is 56 után, hogy rengeteg régi könyvtári erzsébeti anyag is eltűnt-elveszett a könyvtárégetés-kirablás után...no'meg csinos erzsébeti lánykák is jártak oda...persze csak könyv és tanulás, meg új ismeretek szerzése végett...
Különben a könyvtár tagsági díj befizetésére is nyugdíjas korában is mindig ő adta az éves tagsági díj árát...
Nagyon sokáig, pontosan egészen kb. a 70-es évek vége felé a könyvtár megszűnéséig-lebontásáig könyvtártag voltam...és sokáig meg is volt a szürkéskék borítós több lapos könyvtári kölcsönző füzetem...vigyáztam mindig rá...de remélem egyszer még megtalálom...már lassan az is múzeális emléknek számít...
(bejegy.: Zoltan-kiskiskosutis)
Ez is érdekes cikk, mert a nézettségi mutatói jók, ahogy nézegetem a grafikont.
VálaszTörlésNekem is tetszik az írás.
Sajna 1956 akkor volt,"...amikor én még kisrác voltam..." ahogy a régi Szörényi dal is mondja, meg még gépem sem volt, ezért sincsenek saját fotóim...
VálaszTörlésJames, hozzászólásod köszönöm.
Őrangyal!szeretnék érdeklődni,a képen felismerni véltem Rapai Ferencet akkor 10éves volt.Esetleg ismerted?Az apja kocsis volt.Ha ismerted tudnál róla írni?
VálaszTörlésKedves Névtelen!
VálaszTörlésSajnos konkrétan nem ismertem Rapai Ferencet,de természetesen előfordulhatott. Sok fiatal fiút és lányt ismertem Erzsébetről, nyilván nem tudtam, mindenkinek a nevét, de előfordulhat, hogy moziban, jégpályán, focizások közben, különféle iskolai rendezvényeken találkozhattam vele.
Köszönöm hozzászólásodat és érdeklődésedet.
üdv,
Zoltán
A Kende Kanuth (1821.-1903. Ogy.képviselő, Pestszenterzsébet alapítóinak és területtulajdonosainak egyike)és Kossuth Lajos utca sarkán egykor volt jégpályáról, csak elvétve kerül szó. A nyáron tenisz-, télen fellocsolt jégpálya nagy szorgalmú tulajdonosa Szabados bácsi volt, - remélem nem rokona, főleg nem őse a mai polgármesternek - akit szinte mindenki szeretett és tisztelt. Volt is miért, hiszen korán elhunyt felesége nélkül tartotta fenn kivételes szorgalommal a nagy létszámú családját, gyermekeit taníttatta, és a környék szegény családjainak arra érdemes gyermekeinek ingyen biztosított lehetőséget a sportpálya használatára. (Anno mások mellett, magam is többnyire a tőle kapott ingyenjeggyel vehettem igénybe a sportpálya téli-nyári szolgáltatásait, - amit a katolikus papunk, néhai Varga József káplánatya javaslatára - mindennapi ministrálásért érdemeltem ki.) Apropó: azért, mert a magam és feleségem majd minden egyenesági családtagjának a személyi igazolványába születésünk helyéül Pestszenterzsébet van írva, azért mi pesterzsébetieknek számítunk? Nincs szándékomban viccelődni, sőt... Elszomorít, hogy amint a jogutódok hatalmat nyertek szülőföldemen, kétszer is első dolguk volt - elvtársi történészeik segítségével - átkeresztelni a több önálló faluból anno összeboronált, védőszentjéről elnevezett új települést. (Próbálták volna ezt megtenni Pestszentlőrinc, Pestszentimre és a többi, védőszentjéről elnevezett településen...) A hatalom "pillanatnyi" szándékával névadóként erőltetett-, s anno a parcellázó tulajdonos szándéka szerint az angol királynőről elnevezett település, csupán egy szerény kis része a későbbi/mai XX. kerületnek, ami viszont a magyar szentek egyik gyöngyszeméről, Szt. Erzsébetről, a térség védőszentjéről kapta a nevét közkívánatra. Még jó hogy nem a Kun Béla-féle főtéri akasztók által 1919-ben Lenin falvának átkeresztelt időszakot vették névalapnak a kései politikai jogutódok, akiknek csillagos elődeiktől ilyen szörnyűség is kitelt.
VálaszTörlésBocsánat kedves Zoltán, ha igényes "pest(szent)erzsébeti érdekes"-ébe foltot ejtettem.
Bp., 2012.10.03.
Névtelen 2-ként kérem, hogy a korábbi szösszenésemben az "angol királynő" Sziszi királynéra legyen cserélve. A többi stimmel.
VálaszTörlésköszönettel
Bp., 2012.10.03.
"Nekem szülőhazám"
VálaszTörlés1956. októberében - talán 29-én (hétfőn) - a Török Flóris és a Kossuth L. utca sarkán, - a Tátra mozi és a rendőrségi oldalon - a könyvesbolt (később Meinl-édességbolt) előtt szovjet propaganda kiadványokat, Lenin, Sztálin és Rákosi köteteket, kommunista brossurákat égettek/égettünk a környéken lakók. Aki sima, elítélendő könyvégetésnek tartja, próbálja beállítani az ott és akkor történteket, az nem érti vagy nem akarja érteni 1956 lényegét. A hazai kommunista kisebbség (a lakosság 5-8%-a) a szovjet megszállókat kiszolgálva, "proletárdiktatúra" címén 1948-tól, olyan fizikai, lelki és morális terheket rakott a lakosság vállára, ami 1950-es évek elejétől a többség egyre nehezebben tolerált. Sztálin 1953. március 5-i halála sem hozott lényeges változást, miközben a kommunistapárt vezetése és velük a tagság kétfelé szakadt, a sztálinisták és az ún. reformos kommunisták ádáz hatalmi harcba kezdtek moszkvai mintára. Az ország gazdasága romokban. Bárkit, bármikor elhurcolhatott a párt által vezényelt Államvédelmi Hatóság. (ÁVH) Mindenki gyanús volt, mindenki félt, a megélhetés egyre nehezebbé vált. Alapvető élelmiszerekhez jegyre-, egy-két vödörnyi tűzellőhöz napi sorállással juthatott a fővárosi lakosság. A vidék akarata ellenére kolhozokba (TSZ)kényszerítve stb.
Mindezek tetőztek 1956. októberében. A reformos pártoldal a pártból már kizárt, szovjet-magyar állampolgár Nagy Imrét maga elé tolva - lengyel mintára - lendületbe került. Párthatalmi harcukhoz háttérként a többnyire párt- és rendszerhű szülők egyetemre felvett gyermekeit, az ifjú kommunisták Petőfi körét, az egyetemek pártos tanárait, és az Írószövetség reformkommunista íróit hangolták. A reformosok gerjesztette okt. 23-i lengyelek melletti csendes utcára vonulása teret nyitott a rendszert már nem tűrő lakosság forradalmi, rendszerváltó tömegei számára, akik magukat függetlenítve a kommunisták mindkét oldalától, visszautasítva Nagy Imre elvtársak megszólítását, ledöntötték a felrobbantott kat. templom helyére felállított monumentális Sztálin-szobrot, levertek minden utukba került vörös csillagot, majd a rádió épületénél a fiatalokra rontó karhatalmisták ellen fordultak. A szovjet csapatok beavatkozása, és Nagy Imrének a pálfordulása és szerepvállalása az őt leváltó, a pártból őt kizáró, az utca népét lefasisztázó sztálinista elvtársak oldalán, csak olaj volt a tűzre. A hosszan tartó keserűség és a szabadság felszabadító mámorának elegye vitte utcára és sarkallta spontán cselekvésre egyre nagyobb számban a már mindenre elszánt lakosság "apraját, nagyját". Az otthon maradók jelentős része is amivel csak tehette támogatta, segítette az utca fegyvert fogott népének forradalmi harcát, szabadságháborúját. Minden pestszenterzsébetinek tudnia kell: 23-án a rádiónál az első halottak egyike a tősgyökeres erzsébeti Vizi János (Jankó) 17 éves, III. oszt. Kossuth-os gimnazista volt, akinek a sírhelye a XX. kerület temetőjének 9-es parcellájában található. Keressétek fel egy szál virággal, okt. 23-án de ne nov. 4-én, amikor a kerület szocialista vezetése ünnepeli a második szovjet intervenciót, ha úgy tetszik: a hazánk ellen indított háborút.