A Templom tértől a Baross utcán át az Attila utcáig címmel előadást hallottunk 2011 szeptember 13-án, ma kedden a Csili Vízvári termében.
Az előadás megtartására Ferenczi Mária lett meghirdetve, de ő sajnos komoly betegség miatt nem tudott részt venni, azonban előadását teljes részletességgel megírta és összeállította.
Az előadás szöveges részét Kökény Sándorné Kalmár Veronika, a Csili Helytörténeti Klub Pesterzsébet vezetője olvasta fel-ismertette, őt látni jobboldalt az előadás tartása közben az egyik képen.
Az előadást projektoros vetítővel kivetített képek kísérték.
Képeket láttunk a régi eredeti Templom-ról, Erzsébetfalva első katolikus templomáról, melyet 1876-ban építettek és 1913-ban bontottak le, néhány évvel azután, hogy a régi Piac téren (ma Szent Erzsébet tér) az új templom felépült. Láttuk képen a régi templom emlékére készült kőposztamensen készült emléktáblát is, felirata az alábbi: "Isten dicsőségére és az eredeti Erzsébeti Templom emlékére újra állíttatta Pintér Gyula"
Vetítettek képeket az Attila utcai iskoláról (József Attila Iskola), a régi igazgatókról, az iskola tanárairól és az iskola régi híres diákjairól is hallottunk. Megismertük az iskola történetét és elért eredményeit, sportversenyeket és Erdély-Csíkszereda kapcsolatokról is hallottunk. Az iskola tanulói a II. világháború előtt is már "Attila" felirattal a mezükön indultak a sportversenyeken. Érdekes volt látni a régi 1950-60-70-es években az úttörő táboros kirándulásokat, vetélkedőket és egyéb emlékeket is.

Az előadás végén lehetőség volt könyvet is vásárolni az iskoláról.
Az előadás biztosan különösen érdekelte azokat, akik a közvetlen környéken laktak-laknak, pl. "tojpli" topictárs és biztos vagyok benne, hogy a már régóta Kanadában élő régi erzsébeti "Attilás" nicknevű topictársunknnak is különösen érdekes lett volna.
Tartalmas, érdekes előadás volt, alaposan kidolgozva.
Köszönjük az előadást a megtartóknak, rendezőknek és Ferenczi Máriának teljes gyógyulást kívánunk.
(Megj: a kirakott képek előadás közben mobiltelommal készültek)
(bejegy.: Zoltan-kiskiskosutis)
Szia Zoli!
VálaszTörlésAz Attilás képek nagyon tetszettek. Megdobogtatták a szívemet. A Csörgei engem is tanított igaz nem sok sikerrel de nem az ő hibája. Született fahangú vagyok. A többi kép is nagyon jó. Azok az Attilás trikók igazi ritkaságok.
Gratulálok.
Milyen jó, hogy van ez a Zettvel,
VálaszTörléslegalább sokat megtudok öreg koromba.
A jó pap is holtig tanul, meg issza misebort.
Dodó.
Szia tojpli!
VálaszTörlésValóban érdekes volt a Templom-Attila előadás, és örülök, hogy Neked mint régi Attilásnak különösen érdekes és jó visszaemlékezni...
Köszönöm látogatásod és hozzászólásod.
Helló Dodó!
VálaszTörlésSzó szerint feldobod a "blog lapjait" kedvesen humoros szellemes hozzászólásaiddal!
Köszönöm Dodó!